„Híremet nemcsak keresem pennámmal, /Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!”
Zrínyi Miklós (1620. máj. 3. [más vélekedések szerint máj. 1.] – Ozaly – 1664. nov. 18. – kursaneci erdő)
A későbbi horvát bán Zrínyi György és Széchy Mária fiaként látta meg a napvilágot feltehetően az ozalyi várban 1620. május 3-án. Szülei korai halála után a bécsi udvar gondoskodott az ő és fivére, Péter neveltetéséről. Az uralkodó által kinevezett gyámok gondoskodtak a fiúkról, de nagy szerep jutott ebben a szomszédos nagybirtokos Batthyányné Lobkovitz-Poppel Évának is. A gyámok visszaéléseit megelégelve a császári udvar végül Pázmány Péter esztergomi érsekre ruházta a legfontosabb ügyekben való döntés jogát, így a két testvér előbb a grazi jezsuita kollégiumban tanult, ezt követően Bécsben és Nagyszombatban, majd pedig – a kor szokásainak megfelelően – egy itáliai utazáson vettek részt. Mire befejezte tanulmányait, korának legműveltebb emberei közé számított, hat nyelven beszélt és nyolc nyelven olvasott.
Itáliából hazatérve Miklós átvette birtokai irányítását és a csáktornyai várban rendezte be székhelyét. A határ közelsége miatt folyamatos harcokban állt a hódoltsági területekről betörő török portyázókkal. 1645-ben részt vett egy svédek elleni hadjáratban, majd 1647-ben kinevezték horvát bánná, így az ő feladata lett a katonai védelem megszervezése.
Zrínyi nem csupán fegyverrel védte hazáját, hanem ehhez igyekezett megteremteni egy olyan támogató közeget is, amelyre a bécsi udvar törökellenes törekvéseinek hiányában szüksége volt az országnak, ezért egyik legégetőbb teendőjének a török elleni védekezés megszervezését tekintette. A hadvezetés terén szerzett gyakorlati ismereteinek összefoglalója a Tábori kis trakta című hadtudományi értekezés, valamint a Vitéz hadnagy. Az 1656-ban megírt Mátyás király életéről való elmélkedések egy államelméleti esszé, amelyben az eszményi uralkodó alakját akarta bemutatni, ez egyben a Habsburgokkal szembeni kritika is volt. Politikai gondolkodását fiatal kori harcai és a harmincéves háborúban eltöltött évek formálták leginkább. Ennek ellenére feloldhatatlan ellentmondásba ütközött: királya nem a török ellen fordította az országa haderejét, hanem birodalma céljaira.
A nyugatra forduló Oszmán Birodalom elérkezettnek látta az időt egy újabb Habsburg-ellenes hadjáratra, ezért 1663-ban megindult az ország ellen, és elfoglalta a munícióval jelentősen ellátott Érsekújvárt. Itt vilajetet hozott létre, majd visszatért téli szálláshelyeire. Ezt használta ki Zrínyi, aki legendás téli hadjárata során mélyen benyomult a Hódoltságba, elfoglalta Berzencét és Babócsát, eljutott Pécsig, majd saját embereivel felgyújtotta az eszéki hidat, ami napokig égett. 1664-re felállt egy jelentős nemzetközi had, amely felvehette a harcot az újra támadó oszmánokkal, azonban a császári hadvezetés kerülte a döntő ütközetet, inkább visszavonult. Így támogatás nélkül hagyta a horvát bánt, akinek végig kellett néznie, ahogy saját költségéből felépített erősségét, Zrínyi-Újvárat lerombolja a török Az augusztus 1-i szentgotthárdi csata, amelyben a keresztény csapatok jelentős csapást mértek a szultán harcosaira bizakodásra adott okot, sőt az oszmánok kiűzésének lehetőségét felvillantotta. A hamarosan megkötött vasvári béke híre megrökönyödést és ellenszenvet váltott ki a bécsi udvarral szemben, amely a külföldi tudósítók számára is észrevehető mozgolódáshoz vezetett, biztosra vették, hogy Zrínyi lesz a rendi ellenállás vezetője, azonban közbeszólt a sors: a bán 1664. november 18-án a kursaneci erdőben vadászbaleset áldozatává vált.