A török elleni nagy háború (1683-1699) és a hajdani középkori Magyar Királyság területének szinte teljes visszahódítása hatalmas vérveszteséggel és jelentős anyagi áldozattal járt nem csupán az ország és annak lakossága, hanem a dunai monarchia kincstára számára is, amely több jelentős kölcsönnel tudta sikeresen átvészelni a háborús kiadásokat. A bécsi központi kormányzat a fegyveres hódítás jogán kívánt berendezkedni a frissen megszerzett területeken, igyekezett visszafogni a rendi jogokat és kiváltságokat hangoztató és azok tiszteletben tartását követelő magyar rendeket. 1699-ben megbízták Pentz János egri kamarai prefektust, hogy járja be és értékelje fel a Jászkunságot. Ez meg is történt, 700.000 rajnai aranyforintban állapította meg a terület értékét.
A hajdani jászkun kerület területét a Német Lovagrend kapta meg zálogba I. Lipóttól 1702. március 22-én – a tárgyalásokon levitt – 500.000 rajnai aranyforintért cserébe, aki így próbálta enyhíteni a kincstár adósságállományát, hiába tiltakoztak ez ellen az itt élők és maga Esterházy Pál nádor is, aki nádori méltóságából kifolyólag a jászok és kunok főkapitánya is volt. Az év májusában megtörtént az új földesúr beiktatása, aki a Német Lovagrend nagymestere, Ferenc Lajos herceg, Lipót közeli rokona volt.
Az uralkodó így jobbágysorba taszította a Jászságot és a két Kunságot, Kiskunságot és Nagykunságot, vagyis a Hármaskerületet; elvesztették korábbi kiváltságaikat és szabadságukat. Ezen sérelem miatt később a jászok és a kunok a Rákóczi-szabadságharc lelkes támogatói lettek. Rákóczi 1703. október végén törvényen kívül helyezte a Német Lovagrend földesúri hatóságát és pátensében elismerte a jászkunok korábbi privilégiumait. A szabadságharc elesett, a szatmári békefeltételek 5. pontjában azonban szerepelt a Jászkunság visszaváltása. 1715-ben a Német Lovagrend hajlandónak mutatkozott lemondani a terület tulajdonjogáról, ha visszakapja az érte kifizetett összeget. Először abban reménykedtek az itt élők, hogy az ország kifizeti majd az 500.000 forintot, de ez nem történt meg. 1723-ban már azt tervezték, hogy az összeg egyik felét kifizetik ők, de a másikat a király biztosítsa.
A német Lovagrend idővel eladta jogait a pesti Invalidus-háznak, amely végül országos tiltakozáshoz vezetett. 1744. december 24-én Jászberényből keltezve kérvényt adtak be a Helytartótanácshoz a jászkunok, amelyben felajánlották az invalidusoknak a zálogösszeg kifizetését, amennyiben nádori bíráskodás alá kerülnek, kiváltságaikat visszakapják és régi jogaik is megerősítést nyernek.
Mária Terézia 1745-ben beleegyezett a redemptióba, azaz az önmegváltásba; ekkor éppen zajlott az osztrák örökösödési háború, ezért az uralkodónő – jóváhagyása fejében – 1000 lovas katonát kért, ez lett a híres jászkun huszárezred. A visszaváltás összegének kifizetésére gyűjtésbe kezdtek, kölcsönöket vettek fel; végül összegyűlt a hatalmas summa, amely némi kamattal 580.000 rajnai forintot tett ki.
Fotó: Az 1745-ös megváltás oklevele
Fotó: A redemptio emlékműve Jászberény városában