Nógrád vára

„...Árpád fejedelem látván, hogy vitézeinek köszönhetően dicsőség övezi és semmi sem fenyegeti, a többiekkel megtanácskozva nagy sereget küldött ki a gömöri és nógrádi vár népeinek meghódítására...” – írta Anonymus a Gesta Hungarorum-ban.

Noha a forrás hitelessége megkérdőjelezhető, annyi biztos, hogy Nógrád vára a Magyar Királyság egyik legrégebbi erődítménye. Építésének pontos dátumát meghatározni nem lehet. Vannak kutatók, akik szerint 9. századi építésű, amit a szláv névadási formára alapoznak: Nógrád – Novigrad, jelentése „Új vár”. Ezt elsőre alátámasztani látszik a tény, hogy a térségben valóban élt Honfoglalás idején szláv ajkú népesség, de régészeti leletekkel igazolni ezt az elképzelést egyáltalán nem sikerült. A modern kutatás elfogadta a 11. századi építés tényét, mivel Nógrád vármegye (akkori Slauiz nevű) ispánját 1108-ban említették először. A királyi közigazgatási egység nevét a várról kapta, és annak több, mint háromszáz éven át volt a központja. Építésének katonai célja is volt: a Vác felől a bányavárosok felé vezető útnak és ezzel együtt maguknak a városoknak a védelme. A 12. század közepén, 1138-ban a királyi ispáni vár még uralkodói birtok volt, a 13. század végére viszont már a váci püspöki birtokok között találni. A tulajdonjogi viszonyok a 15-16. század fordulójára sem változtak, az erősség ugyanúgy a váci püspökség birtoka volt.

A mai romok nem a 11. századi ispáni várnak a maradványai, – az valószínűleg elpusztult a tatárjárás idején, – hanem a kőből emelt és többször modernizált erősségé (valószínűleg a Novigrad/Újvár név is erre utal). Típusát tekintve szabálytalan alaprajzú belsőtornyos erődítmény, középen öregtoronnyal. A kifejezés katonai funkciót betöltő építményt takar „civil” lakóhelyiségek nélkül, az „öreg-” előtag pedig a nagy méretre utal. A hegytetőn álló erősség (belső vár) alá később egy újolasz bástyákkal megerősített külső vár épült. A hegytetőn lévő négyszög alapú öregtornyot csigavonalban lehetett megközelíteni, amihez a védművek lépcsőzetesen emelkedő kialakítása is illeszkedett. Magyarán a támadók hiába foglaltak el egy részt, a következő elfoglalandó szakasz mindig magasabb védművekkel rendelkezett az előzőnél. (Ez a Salgó, Hollókő vagy Trencsén várainál is megfigyelhető kialakítás jellemzője volt az Árpád-kori erődítményeknek.)

Az első komolyabb átépítési munkálatok Szilassy Vince váci püspök (1450–1474) idejére estek. A vár megerősítését Jan Giškra huszita zsoldosainak betörése, illetve Diósjenő elfoglalása indokolták. Az építkezések Báthori Miklós (1474–1506) alatt tovább folytatódtak – példának okáért annak a Giovanni Dalmatának az irányítása alatt, aki Mátyás király (1458–1490) budavári építkezéseit is felügyelte. Az átalakítások végeredménye egy reneszánsz vár lett, és a már említett öregtorony is ekkor vált háromszintessé.

A mohácsi csatavesztés következtében vált a vár ismét világi birtokká. 1526-ban Szapolyai János (1526–1540), 1527-ben I. Ferdinánd (1526–1564) foglalta el, de 1544-ig még többször gazdát cserélt. Buda 1541-es elfoglalása után az oszmán hadvezetés célja volt egy a várost védő erődrendszer kialakítása. Ezért került sor Esztergom, Vác és végül Nógrád elfoglalására is. A bécsi Udvari Haditanács 1542-ben 200 gyalogost szándékozott a várba küldeni, ez azonban a gyakorlatban nemigen valósult meg, lévén 1544-ben az őrség az oszmán támadás elől egész egyszerűen megszökött.

A vár a 17. század végéig még többször átépítették, így nyerte el végső formáját. Katonai jelentőségét még a visszafoglaló háborúk (1683–1699) alatt is megőrizte, azonban ez a szerep nem sokkal később, a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) után végleg elveszett.