A magyar hadtörténelem első valóban sikeres, zsoldosokból álló királyi serege a Hunyadi korban alakult ki. Alkalmazása a királytól függött, így a határokon kívül is bevethető volt. A sereg csatadöntő fegyverneme a vértezetben, nagy testű, harchoz szokott lovakon küzdött nehézlovasság. Támadásban fő feladatuk a meggyengült ellenséges arcvonal áttörése, védelemben az ellenség döntő rohamába való beavatkozás.
A vértezet német stílusban készült, az egész testet merev acéllemezek borítják, a hajlatokban és a lágyékon láncpáncél védi a harcost. A mintegy 30 kg-os vértezet teljeskörűen védi viselőjét a szúrásokkal, vágásokkal szemben, de tűzfegyverek, erősebb számszeríjak vagy sújtófegyverek így is veszélyt jelentettek a nehézlovas katonára.
