Az 1526. augusztus 29-én II. Lajos cseh és magyar király serege megsemmisítő vereséget szenvedett el Nagy Szulejmán szultán többszörös túlerőben levő hadától a Duna menti mezőváros, Mohács térségében. A Magyar Királyság cseh, lengyel és német, zsoldosokat, valamint önkénteseket is magába foglaló serege szinte teljes egészében odaveszett a csatában, valamint menekülés közben az ifjú Jagelló Lajos is életét vesztette. A csatavesztés után bekövetkezett kettős királyválasztás, a Habsburg és a Szapolyai párt vetélkedése pedig végérvényesen megpecsételte a késő középkori magyar állam sorsát: az ország először kettő, majd három részre (a Habsburg Birodalom részér képező Magyar Királyság, az oszmán-török Hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség területére) szakadt szét.
Az első mohácsi csata jelentősebb emlékhelyeiként tartható számon a mohácsi belvárosi és a kálvária-dombi Csatatéri emlékkápolna, a Mohácstól északra, a Csele patak melletti, bronz relieffel és kő oroszlánnal díszített II. Lajos-emlékmű, valamint a sátorhelyi Mohácsi Történelmi Emlékhely. A csata talán kevésbé ismert, mementója a Majsi Kulturális Egyesület által, 1994-ben, Majs településen felállított emlékkeresztje. Utóbbi felirata („E síkságon volt 1526. augusztus 29-én a mohácsi csata”) a csatatér topográfiájának – nem az első – újragondolásáról is tanúskodik.
A mohácsi csata helyszíne a legrégebb óta kutatott magyarországi csataterünk. Vizsgálata a XIX. századra tekint vissza, a jelentősebb évfordulók (1926, 1976, 1986, 2006, 2016) alkalmából pedig jelentős, szintetizáló igényű monográfiák születtek. A folyamatban levő forrás-, hadtörténeti és régészeti kutatások várhatóan jelentős mértékben tovább árnyalhatják majd a csatáról alkotott képet.
