Magyarország trianoni békeszerződésben kijelölt határai teljes egészében megváltoztatták az ország katonaföldrajzi helyzetét. Az ország új határai néhol 400 kilométerrel is eltolódtak. A helyzetet súlyosbította, hogy katonapolitikailag határaink 83%-át ellenséges államok gyűrűje fogta közre. A határok megvonásában stratégiai szempontok domináltak, ezért az új határok mindenütt az Alföld peremén épült vasúthálózaton belül lettek kijelölve. Emiatt a Magyarországon maradt, határ mentén lévő vasúti csomópontok katonai szerepe felértékelődött. A határmenti vasúti csomópontoknak köszönhetően az utódállamok a magyar határhoz közel fekvő városokban jelentékeny helyőrséget tarthattak. Ezek háború esetén a hadsereg felvonulási idejét jelentősen lecsökkentve léphettek harcba.
Északon az Ipoly az Alföld északi peremhegységét választja el a Kisalföldtől és a Kárpátoktól. A Duna csehszlovákiai határszakasza jó védelmi lehetőséget biztosított, mert az átlag mélység itt 9 m, vagyis hétszerese annak a mélységnek, ahol a gyalogság még átkelhet. A folyó szélessége Pozsonynál 298 m, Esztergomnál 576 m, amely átlagosan 3–6 nehéz hadihidat igényel. A Duna jobb partja általában meredek, alámosott, bal partja lapos, ezért itt sokkal jobbak a védelmi lehetőségek. A bal part ugyanakkor jobb tűzhatást biztosít a déli oldalon (magyar területen) álló félnek. A folyó déli oldalán kedvező lehetőség, hogy a Gerecse és a Pilis jó „fedezést” nyújt a partvédelemnek, ezen a szakaszon a jó tűzhatás mellett az átkelést is sikerrel lehet megkísérelni. Az átkelést télen megkönnyíti, hogy a folyó gyakran befagy. A tavaszi árvizek azonban megnehezítik az átkelést.
A folyóval párhuzamosan futó utakat tekintve a déli oldal kedvező helyzetben volt, az északi oldalon párhuzamosan csak Komárom–Pozsony között volt vasúti összeköttetés, a párhuzamosan futó országút pedig hiányzott. Ugyanez volt a helyzet a folyóval szomszédos közlekedési csomópontokat tekintve is, amelyeknek jó volt az összeköttetése a mögöttes területekkel, biztosítva a megfelelő utánpótlást és ezeken a pontokon lehetővé téve az erők összevonását az ellenség átkaroló kísérleteinek meghiúsítására. Az északi (csehszlovák) oldalon csak Komárno (Komárom) volt alkalmas közlekedési csomópont annak ellenére, hogy a várost és a pályaudvart a déli oldalról tűz alá lehetett venni. Tartalékokat csak Érsekújvár körzetében tudtak képezni.
A magyar–csehszlovák határ vonatkozásában Szob és környéke – az a terület ahol a Dunának mindkét oldala magyar – Magyarország stratégiailag legfenyegetettebb részévé vált. A határ itt mindössze 35 km távolságra esik az ország fővárosától és fő gazdasági központjától. Ezért katonaföldrajzi szempontból Csehszlovákia vált a legveszedelmesebb szomszéddá. Szobtól északra az Ipoly és a Börzsöny hegység védelemre jól berendezhető a Garam irányából kiinduló támadással szemben. A határvonal Szobtól Sátoraljaújhelyig általában jól védhető, mert átlag 40 km-es mélységben mögötte vannak az Északi-középhegység vonulatai (Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Eperjes–Tokaji-hegység déli része).
A politikai határ többi része (Csehszlovákiával, Romániával és Jugoszláviával) egészen a Dráváig érdektelen, mert a hadműveleteket gátló természetes akadály, néhány mocsár kivételével nem található. A határ menti mocsarak mozgást gátló képességei a mindenkori csapadékviszonyoktól függnek.
Összességében Magyarország határai a Mosonmagyaróvár és Sátoraljaújhely közötti szakaszon kielégítő védelmet nyújtottak, a Dráva–Mura határszakaszon a védelem lehetősége korlátozott volt, a határ többi szakasza nyitottsága miatt nem volt alkalmas a védelemre.
A vasúthálózatnak is volt hadászati jelentősége. A megmaradt vasúthálózat Budapestről sugarasan szétágazva 47 helyen metszette a határvonalat. A határokra való felvonulás esetén az odavezető vonalak közül a fővonalakkal párhuzamosan futó helyiérdekű vonalakat kellett jobban kihasználni.
Hármas határkő a magyar–román–szerb-horvát-szlovén határon