A IX. században a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek legjellemzőbb „katonaeleme” a lovasíjász. A X. századi Európa így ismerhette meg a kalandozó hadjáratok alkalmával a magyarokat, akik megjelenésükben és taktikájukban nagyban különböztek a nyugati hadviselőktől.
A legfontosabb eltérés a kiváló minőségű és hatalmas lóállomány, a másik, a korszak legjobb hatásfokú lőfegyvere, a kompozit szerkezetű reflexíj volt. A csontból, szaruból, fából és állati inakból összeragasztott íj rövidebb mérete ellenére ugyanolyan félelmetes erőt képviselt, mint az egy fából faragott nyugati botíjak.
