Esztergomi Várhegy

Az esztergomi Várhegy királyi palotájának építését Géza fejedelem kezdte el nyugatra forduló politikájának jelképeként. Munkáját Szent István folytatta, akit Esztergomban koronáztak meg. A 11. század első felében a vár a király egyik legfontosabb székhelyévé vált, Esztergom városa pedig a Magyar Királyság egyik központjává, valamint érseki székhellyé lett. A 11. századi vár eredetileg csak egy falból állt, mely nagyjából a várhegy vonalát követte. Központi helyen állt a Szent Adalbert székesegyház. Tőle északra emelkedett Géza fejedelem palotája, melyhez tartozhatott a Szent István vértanúról elnevezett kápolna. Nyugaton, a Dunára tekintő kilátással állt az érseki palota. A hegy déli csúcsában építette fel István a királyi palotáját. Erről azonban nem sokat tudunk, mivel a palota a 12. században egy tűzvész áldozata lett.

Könyves Kálmán uralkodásától kezdve Esztergom jelentősége megnőtt. 1147-ben itt fogadta II. Géza a keresztes haddal a Szentföldre tartó III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt. 1189-ben pedig III. Béla fogadta feleségével, Capet Margittal Barbarossa Frigyes német császárt, aki keresztes hadával ugyancsak a Szentföldre tartott.

Az említett tűzvészt követően III. Béla a palota romjaira építette saját palotáját. A vár déli csücskébe lakótornyot építtetett, ami az úgynevezett Fehér Torony néven vált ismertté. 1198-ban Imre király lemondott a várról az esztergomi érsek javára, ekkor indult el az a folyamat, amelynek során Esztergom királyi székhelyből érseki várossá alakult. A tatárjárás idején, 1242-ben Kádán vezér elpusztította Esztergom városát, de a várat aragóniai Simon ispán sikeresen megvédte az ostromlókkal szemben. 1249-ben IV. Béla a tatárok újabb támadásától tartva a városi polgárságot a várba telepítette, de 1256-ban, az emiatt támadt békétlenség miatt, korábbi rendelkezését visszavonta, a polgárokat visszatelepítette a régi városukba.

1270-ben V. István az esztergomi ispánságot minden tartozékával és jogaival együtt az esztergomi érsekre ruházta. 1300-ban az Anjou trónkövetelőt támogató Bicskei Gergely választott esztergomi érsektől III. András elkobozta az esztergomi várat, saját híveinek a kezébe adva azt. Az interregnum idején a vár Kőszegi Iván kezébe került 1301-ben, aki Vencel királynak adta át az erősséget. I. Károly végül ostrommal foglalta vissza Esztergom várát 1306-ban, a vár renoválását és bővítését pedig Telegdi Csanád érsek kezdte el 1330-tól.

1403-ban Zsigmond királynak, 1440-ben I. Ulászlónak kellett ismét ostrommal bevennie a várat. 1450-53 között Szécsi Dénes érsek építette újjá a székesegyházat, majd utóda, Vitéz János kezdte meg a reneszánsz érseki palota kiépítését a középkori királyi palota átalakításával. Estei Hyppolit érseksége idején, majd Beatrix özvegy királyné beköltözésekor tovább folyt a reneszánsz palota építése, amelyet mind Bakócz Tamás, mind Szatmári György érsek is folytatott. A mohácsi vészt követően azonban megváltozott a helyzet, a reprezentatív székhely szerepét a mind sürgetőbb erődítési munkák vették át, a korábban az ország közepén elhelyezkedő érseki központból végvár lett.