1552. szeptember 9-én kezdődött a magyar hadtörténet egyik legdicsőbb, magyar győzelemmel záródó ostroma. Az 1526-os mohácsi vereség nem csupán katonai szempontból volt súlyos csapás a Magyar Királyság számára. II. Lajos utód nélkül halt meg, a cseh és magyar rendek Habsburg Ferdinándot választották utódául, akit azonban a magyar nemesek közül nem mindenki támogatott. Trónviszály következett: a katolikus nemesség Ferdinándot, míg a protestánsok Szapolyai Jánost akarták inkább a magyar trónon látni. Ez a kritikus helyzet polgárháborúban csúcsosodott ki, ami kedvezett a terjeszkedő Oszmán Birodalomnak. Bár az 1538-as Váradi béke Ferdinándnak ígérte a magyar trónt Szapolyai halála esetén, azt fia, János Zsigmond születésekor megszegte, ami miatt Ferdinánd megostromolta Buda várát. Szapolyai hívei szultáni segítséggel visszaverték az ostromlókat, majd az oszmánok csellel elfoglalták a várat, amit ezután 1686-ig birtokoltak. Az ország három részre szakadt: a nyugati, úgynevezett „királyi Magyarország” (hivatalosan továbbra is Magyar Királyság) Habsburg Ferdinánd birtokolta, a középső országrész a törökök által megszállt hódoltsági terület, míg a „Keleti Magyar Királyságot” vagyis Erdélyt névleg János Zsigmond uralta, a politikai hatalom azonban Fráter György kezében volt.
Több kísérlet is volt az ország egyesítésére az ország egyesítésre, a legjelentősebb 1551-ben történt, amikor Habsburg Ferdinánd számára Fráter György felajánlotta Erdélyt. Júniusban mintegy 7000 zsoldos érkezett Erdélybe Giovanni Battista Castaldo vezetésével, ami miatt Szapolyai János özvegye, Izabella királyné lemondott a trónigényről, így Erdély Ferdinánd ölébe hullott. Később Fráter György saját politikai manővereinek áldozata lett, Ferdinánd tudtával Castaldo zsoldosai megölték.
Az 1552-es magyarországi török hadjárat ennek megtorlására indult. A másik indok az előző évi török sikerek voltak: 1543-ban Pécs, Fehérvár, Esztergom, Vác, Nógrád, és Szeged végvárait sikerült elfoglalniuk, valamint Fráter György sikeres ellenállása Erdélyben véget vetett az 1547-es Drinápolyi békének. Szulejmán szultán legfőbb célja az volt, hogy elvágja az összeköttetést a Magyar Királyság és Erdély között, valamint közelebb jutni a Felső-Magyarországhoz és a gazdag bányavárosokhoz. Egernek kulcsfontosságú szerepe volt Ferdinánd számára is, akinek hadiútja Felső-Magyarországon keresztül erre vezetett Erdély irányában. Ha a töröknek sikerül elfoglalnia Egert, úgy megnyílhat az út észak felé.
A hadjárat Kara Ahmed pasa főparancsnokságával indult, melynek során többek közt Temesvárt, Veszprémet, Lippát és Szolnokot is elfoglalta, ahonnan Eger irányába vette útját. Szeptember 9-re a körülbelül a mintegy 40000 fős támadó sereg megérkezett a várhoz, ami ekkorra felkészülten várta a veszedelmet.
A 13. században épült, eredetileg püspöki lovagvárként szolgáló vár a 16. századra elavultnak számított, az ágyútűz ellen szinte védhetetlen volt. Korszerűsítése az 1540-es években kezdődött Alessandro da Vedanó itáliai hadmérnök vezetésével, munkájának hála a tüzérséggel szemben is ellenállóvá vált.
A vár védelmének megszervezését, a várkapitányságot Dobó István látta el, akinek első feladata Eger városának felégetése volt, hogy a felvonuló oszmán sereg se élelmet, sem pedig védelmet ne lelhessen benne. A várban (nagyjából fél évre elegendő élelemmel) 1094 fő kiképzett katona és 824 fő önkéntes állomásozott, soraikban jelentős számban akadtak nők is. A védelemről nem csupán az ekkor megerősített falak, hanem a 24 darab ágyú gondoskodott, mely mellé mintegy 400 kisebb lőfegyver társult. Mindezek mellett emlékezetünk szerves részévé vált a támadókat forró vízzel, szurokkal és kövekkel visszaszorító egri nők és férfiak képe.
Október 17-re a kimerült támadók kénytelenek voltak felhagyni az ostrommal, akik a hadakozás idejének lejárta, a betegségek, és készleteik kimerültsége miatt elvonultak a vár alól.
A 38 napig tartó ostrom során a nagyjából 2000 fős védősereg sikeresen ellenállt a jelentős túlerőben lévő támadóknak, akik közül mintegy ötszázan adták életüket a vár védelmében. A felső-magyarországi bányavárosok megmenekültek és 1596-ig sikerült megállítani a további oszmán hódításokat a térségben.
A hősies védők története ma is népszerű köszönhetően Gárdonyi Géza nagysikerű regényének, az 1901-ben megjelent Egri csillagoknak, amit tetézett az abból készült 1968-as film Sinkovits Imre főszereplésével.