A Kisantant

Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter és a jugoszláv külügyminiszter 1920. augusztus 14-én írta alá Belgrádban a csehszlovák–jugoszláv egyezményt, amelynek első pontja leszögezte, hogy ha bármelyik felet nem provokált támadás éri magyar részről, akkor a másik fél azonnal a megtámadott segítségére siet. IV. Károly első, sikertelen visszatérési kísérletét követően és annak hatására a román vezetés 1921. április 23-án egyezményt írt alá Csehszlovákiával, majd június 7-én Jugoszláviával is. Ezzel megszületett a Kisantant, amelynek célja a katonai együttműködés mellett a magyar revíziós törekvések ellehetetlenítése és Magyarország gazdasági és külpolitikai elszigetelése volt.

Együttműködésük első eredményeként a Kisantant államai 1921 májusában megakadályozták Magyarország felvételét a Népszövetségbe. Erre végül 1922 szeptemberéig kellett várni. Két évvel később hasonlóképpen meghiúsították Magyarország által kért népszövetségi kölcsön folyósítását is, brit nyomásra azonban megváltoztatták álláspontjukat, mivel Beneš 1923. május 10-i londoni útján szembesült azzal a ténnyel, hogy Csehszlovákia további támogatása ennek függvénye. Következésképpen 1923. júliusban a Kisantant már hozzájárult a magyar kölcsönhöz, amelyet 1923 decemberében végül a Népszövetség is megszavazott. A kölcsönt ugyan – főleg Nagy-Britannia magyarbarát politikája miatt – nem sikerült meghiúsítani, a Kisantant mégis jelentős győzelmet ért el, ugyanis a kölcsönfelvételről szóló jegyzőkönyvbe bekerült három legfontosabb követelésük: Magyarország elismeri a trianoni békeszerződésben kijelölt határvonalakat; szavatolja, hogy egyetlen Habsburg sem tér vissza a magyar trónra; és csökken az ellenségeskedés a Kisantant és Magyarország között.

A magyar törekvések későbbi nacionalista fűtöttségéhez azonban egyértelműen hozzájárult az utódállamok említett politikai, gazdasági és katonai véd- és dacszövetsége.

A Kisantant az első jugoszláv elképzelés szerint az Osztrák–Magyar Monarchia restaurációja elleni szövetség lett volna, de igazi ideológusa és mindvégig legaktívabb politikusa, Beneš hatására döntően magyarellenessé vált. A nagyhatalmak nem üdvözölték a Kisantant szervezkedését, de nem is tettek ellene, amely tovább erősítette a csehszlovákok agresszivitását és egyre nehezebb helyzetbe hozta a mindenkori magyar katonapolitikát.

Erőviszonyok 1920–1921-ben

IV. Károly visszatérési kísérletei érzékenyen érintették a szövetséget. 1921. októberben mozgósítást rendeltek el, és ettől kezdve rendszeresen egyeztették Magyarországgal szembeni katonai terveiket.

A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy az elcsatolt területek visszaszerzésére irányuló politika csak megfelelően képzett és felszerelt haderő közreműködésével oldható meg. A hadseregszervezés közvetlen lépései Horthy kormányzóvá választása után jelentős mértékben felerősödtek: a kormány erőteljes lépéseket tett a haderő újjászervezésére, a megszabott kereteken belüli hadsereg minél előbbi felállítására. Ennek szervezeti oldala is komoly gondokat vetett fel, de még nagyobb akadályt jelentett az alkalmazással kapcsolatos elméleti kérdések kidolgozása. Figyelembe kellett venni a határvédelem égető kérdéseit és állandó figyelmet kellett fordítani a Kisantant minden lépésére.